Mennék már. De miért ilyen nehéz? Talán félek? Ha igen, mitől?

Lett volna mégis valami megoldás? Vagy csak ez a szutyok életösztön?

Itt ez a hely, amit sokszor boldogan elhagynék.

Itt ez az élet, amit sokszor nem nagyon értek még...

Igen, könnyebb lenne elmenekülni.

Fényév távolság. Csak halgatom... Szándékosan 1 L-lel. Halni, halogatni, halgatni... Úgy markol itt belül. Napok óta iszonyatosan erősen. Alig kapok levegőt. Minden pillanatban feszít. Jönne fel a sírás, zokogni hangosan. De nem lehet. Nem szabad. Egy férfinek? Bár nem is vagyok férfi. Pusztán csak hímnemű. De leginkább azért kell elnyomnom, visszafognom, mert nem láthatják. Nem szabad látniuk. Minek nehezítsem (előre) a dolgukat.

Tudom, fájni fog nekik így is. Ha esetleg... Ha sikerül... Nem akarom őket bántani, de nem bírom tovább. Elég volt. Túlságosan fáj. Belémhasít minden egyes pillanat.

Most is... Most is feszít. Jajj, nagyon akar jönni, muszáj gyorsan pislognom...