Ennek a blog-rendszernek van egy olyan beépített lehetősége, hogy "előredátumozás". Ez azt jelenti, hogy most be tudom állítani, hogy a bejegyzés mikor jelenjen meg. Addig az időpontig nem jelenik meg.

Ha ezt olvassátok, az a következők valamelyikét jelenti:

- rendszerhiba miatt idő előtt megjelent

- nem tudtam belépni, vagy elfelejtettem törölni, vagy átdátumozni

- a harmadik és legvalószínűbb dolog: "elindultam egy végtelen útra".

Most ezt hallgatom: https://www.youtube.com/watch?v=It4hIVceXcE&NR=1

Nehéz dolog ez Nektek, pontosan tudom. Azt is tudom, hogy baromi önző volt a tettem. "Mentségemre" szóljon, nem hirtelen jött ötlet, nem is holmi kisebb lelki megingás okozta. Egyszerűen elfáradtam. Nem bírom tovább. Napok óta egyfolytában sírok. Mit sírok... Zokogok. Borzalmasan fáj. Sajnos nem tudtam feldolgozni a fájdalmat, az érzéseket, Melinda elvesztését. De ezeket mind tudjátok. Benne van mindez ebben a nyavajás blogban.

Amiért írok az egyrészt az, hogy tudassam mindenkivel: senkinek nem hibája az ami történni fog, vagyis az olvasás pillanatában ez már múlt. Fura így kettős időben írni.

Nem volt senkinek esélye, hogy segítsen. Mindenki megtett mindet tőle telhetőt. Nem volt mentsvár, nem volt gyógyír. Senkisem tudott volna semmit tenni értem.

Önző vagyok, tudom. Fájdalmat és keserűséget hagyok magam után. De higgyétek el, nagyon régóta pokol az életem. Már nyoma sincs annak a régi jókedélyű, vidám srácnak, aki egykoron voltam. Nem tudná ezt visszaadni senki sem. Melinda sem. Ő meghalt, mármint az a lány, akit szerettem, akit szeretek a mai napig.

A bennem lévő görcs, gátlások olyan erősek már, amik a napi kommunikációt és mindennemű emberi kapcsolatot meggátol. A családiakat is, nemhogy más jellegűeket.

Az utolsó kérésem annyi lenne, ezt a levelet juttassátok el Neki.

Köszönöm! Sajnálom...

Édesem, Egyetlenem, Kincsem!

 

Tudom, hogy ezek a becéző szavak nekem már nem "jogaim". De nekem ez maradtál. Mindezek a szavak. Minden, amit ezek jelentenek.

 

Attól a pillanattól kezdve szeretlek, ahogy először megláttalak. Próbáltam ezt az érzést elnyomni, megváltoztatni, átalakítani gyülöletté, utálattá, vagy egyszerűen semlegessé tenni.

Nem ment. Belehasad a szívem, ha belegondolok, hogy Te már...

Közel egy évig bírtam, egy évig próbáltam valahogy túlélni a túlélhetetlent. Ha tudnád, milyen erőfeszítésekbe került, hogy ne írjak, ne keresselek, ne hívjalak. Mert csak felzaklattalak volna, bántottalak volna. Te már mást szeretsz, én már csak a múlt egy kicsi foszlánya vagyok Neked.

Az én életem megakadt 2008. október 22-e estéjén, mint egy hanglemez tűje... Ugyanazt a kört futja be minden áldott nap. Ugyanazok az érzések, ugyanaz az a fájdalom. Nem volt semmi, ami ebből ki tudott volna zökkenteni. Eltelt egy év úgy, hogy nem éltem, nem éreztem semmi mást. Belebetegedtem. Már menni vágyom, elmenni, messzire, ahol nincsenek már gondolatok. Mert nem bírom. Nincs éjszaka, nincs nappal, nincs semmikor szünet, csak szüntelen jönnek a gondolatok, az érzések, amikor belémnyilal.

Az életem értelmét vesztette.

Nem, nem a Te hibád. Én vagyok erre a világra alkalmatlan. Nem kellett volna maradnod, hiszen nem szerettél. Menned kellett. Így kellett lennie. Az, hogy nekem Nélküled nem megy... Az csak az én gondom.

Ezúton üzenem mindenkinek, hogy nem tudtatok volna segíteni. Elvesztettem a szikrát, ami kellett volna a maradáshoz.

Jajj, Istenem, annyira sokmindent szerettem volna még Neked mondani. Mesélni, veled szerettem volna élni, de nélküled... Nem megy, nem ment.

Remélem, átsegít valami ma a másik útra, mert itt elég volt.

Kívánom, élj! Legyél boldog, legyenek szép és egészséges gyermekeid. Álmodj, váltsd meg a világot, Kapitányom!

Búcsúzik:

eleven, Elek, ...

Rám "egy új ország vár"...

SZERETLEK, bárhová is kerüljek!

 

kiegészítés 2009.10.05-én: néha ránéztem az iwiw-re, hogy van-e új kép Rólad (nála)... Ma töltött fel. Gyönyörű vagy abban a fehér nadrágban, zöld felsőben. Más a hajad, de nagyon jól nézel ki. Igazi nő lettél. Ebből érezni, és abból, ahogy rá nézel (úgy ahogy rám sosem), hogy én csak egy tévút lehettem a számodra, időpazarlás.

 

Most pedig megdöglöm... Ott figyel az a kurva kötél napok óta. Most felakasztom rá magam...

Elvileg akkor jelenik ez meg, amikor a lelkem halála óta pontosan 1 év telik el.

Október 22. délutánján. Most 2009. október 1. 13:40...