Ma nyomottabb hangulatban ébredtem. Kint sem süt a nap. Tegnap este közös barátokkal voltam, természetesen szóba kerültél. Sokszor. Sok emlék jött elő, ami hozzád is köt. Azt hiszem ez volt az első igazi szembesülés azzal, hogy mi változott meg. Mik azok, amik elmúltak és már nem történnek meg újra. Fáj, nyomottabb is a hangulatom. Nem vészesen. Azt hiszem, nem lesz komolyabb gond, vagy visszaesés ma. De a mai nap nehéz lesz.

Lehet, hogy önvédelemből, de egyre többször merül fel bennem a kérdés, hogy vajon szerelemes vagyok még beléd? Tényleg szerelem az, amit érzek, vagy az elválás miatti erős ragaszkodás. Vagy annyira szeretlek barátként is, amit nehéz megkülönböztetni ettől az érzéstől. Lehet, hogy igyekszem meggyőzni magam, hogy nem is vagyok szerelmes, ezáltal lassan már én sem leszek szerelmes beléd? Persze igyekszem megismerni magam. Tele vagyok kétséggel magammal kapcsolatban, mert annyi minden változott meg. Szeretnék biztos lenni minden érzésemben, minden gondolatomban, ezért mindent megnézek az összes lehetséges oldalról.

A jövőm szempontjából mondjuk úgy, kulcskérdés, hogy tudnom kell: szerelmesen szeretlek, vagy "csak" barátként illetve azt is, hogy ezek az érzések merre tartanak. Csúnya szó, de kiszeretés felé, vagy megerősödik és még szerelmesebb leszek. De lehet, hogy nem változik. Lehetséges az is, hogy tényleg szerelmes vagyok, de lehetséges, hogy már én sem.

Érdekes az emberi természet, érdekes, hogy milyen bonyolulttá tudjuk tenni a saját életünket. Érdekes, hogy milyen önvédelmi mechanizmusok lépnek életbe. Meggyőzzük magunkat dolgokról, csak azért, hogy ne fájjon. A fájdalom csökkenése pedig egyfajta bizonyíték lesz arra, hogy egy dolog "tényleg nem is létezik már". Pedig valójában létezett még a meggyőzés elején, de ez kell ahhoz, hogy el tudjon múlni és tovább tudjunk lépni. Hihetetlen dolgokra képes az emberi agy :-)) (mondjuk ezektől a dolgoktól eltekintve is)

Most, hogy írom le a gondolataimat, érzéseimet, azáltal hogy leírom mi fáj és mi tesz boldoggá, egy picit mindig könnyebb lesz.

Hiányzik... Ma egy kicsit erősebb bennem az önző-én, az, hogy most nekem van szükségem valamire. Persze, ez természetes, hiszen ez is a részem. De nem szeretném, hogy ez egy negatív folyamat része legyen, amikor átcsap újra, és ismét tényleg önző legyek. Vak és gonosz. Nem szeretném.

Majd igyekszem valamit kitalálni ellene :-)))

Visszaolvasom a soraim.