Mit nem adnék érte, hogy amit most érzek és gondolok az igaz legyen, és ne csak az agyam és a lelkem önvédelmi játéka. Annyira tisztán látok. Őszintének érzem. Ma már többször emlegettem Istent. Azt hiszem a magam módján, a saját racionalista, realista, "matematikista" módján, de rátaláltam Istenre. Nem tudom befogadni ezt a "valamit" körülvevő "bálványozást", a templomokat, a miséket, a szertartásokat, a rituálékat. Ezeket nem érzem magaménak. De rátaláltam "valamire", amire nem tudok jobb, érthetőbb és tisztább nevet, mint azt, hogy ez Isten. Nem tudok rá úgy tekinteni, mint a világ teremtőjére, az igazság vagy az igazságtalanság "osztójára". Elsősorban nem is úgy, mint a világmindenség felett álló lényre, elemre, energiára. Sokkal inkább egy magamban lévő, megmagyarázhatatlan lényre. Lehet, hogy ez a lelkem. Lehet, hogy a lélek nem más, mint maga Isten. Isten nem más, mint a lelkem. Itt bent. Azt hiszem rátaláltam magamra.

Jaj, csak ne legyen "optikai csalódás" ez az állapot. Hihetetlen leírni, de boldog vagyok. Boldog vagyok azért, amivé váltam az elmúlt napokban. Fáj ami történt, hogyne fájna. Elsírom magam ha belegondolok, hogy én mint férfi, elvesztettem egy nőt, aki fontos volt. Fáj, hogy bántottam. Fáj amit okoztam. Tudom, hogy jót is adtam neki, tudom, hogy nem is keveset. De már látom és értem a rosszat is. Nem tudom, hogy mint pár, mint társ a hétköznapokban tudnám-e Neki ezt most adni. Még túl fiatal a felismerés, hogy akár magamat, akár mást győzzek meg arról, hogy nem az vagyok, aki tegnapelőtt felkelt. De jobbá váltam. Újra van emberi mértékben nézve értelmes életcélom. Több, mint puszta túlélés, több, mint anyagi vágyak, több, mint szexuális vágyak. Vagy vágy az érintés, a birtoklás után. Amik bár a maguk módján fontosak, a mindennaphoz tartozó elemek. De most magasabb célt találtam. Mondhatjuk úgy is, hogy kaptam. Egy nagy pofon kíséretében, másnak is iszonyatos fájdalmakat okozva. De van célom. Boldoggá kell tennem őt. Boldoggá kell tennem másokat, akik körülöttem vannak. Újra meg kell nyílnom a világ felé. Meg kell látnom a világ szépségeit, és tennem kell a rosszak ellen. De ami most ezek közül a legfontosabb, amit nem pusztán hálaként érzek, az az, hogy meg kell mentenem az életét. Meg kell mentenem a régi énemtől, meg kell mentenem, hogy elhamarkodottan döntsön a jövőjéről. Újra olyanná kell tennem, hogy tudjon boldog lenni. Nem, nem feltétlenül nekem kell boldoggá tennem. Azt kell elérnem, hogy tudjon boldog lenni. Már lényegtelen, hogy velem, vagy mással. Nem számít. Nekem igen, mint önző-énnek: természetesen szeretnék vele lenni újra. Újra együtt, mint pár. De képessé váltam felülemelkedni a hétköznapi önzésen. Be kellett látnom, nem voltam jó partner, jó pár, jó szerető, vagy nevezzük bárhogy. Sokminden jó voltam, de nagyon sok dologban rossz.

Süti, nem kérem, hogy elhidd bármelyik szavam, nekem is új még ez az egész. Bár hiszem, hogy mindez én lettem, de a racionalista eszem azt súgja, óvatosan még. Nem azért, mert nem hiszem, hanem azért, hogy legyek biztos benne. Mint barát, tanácsolom Neked, Süti, ne jöjj velem össze mostanában újra, ha egyáltalán ez szóba is kerülhet még valaha, tudom, hogy újra boldoggá tudnálak tenni, de nem akarom hit nélkül, vagy kétségekkel történjen. Mint férfi, szeretném. Mint egy önző lény, ami szerintem egyébként mindenkiben benne van, semmi másra nem vágyom, csak rád. De már másként látom. Boldognak kell lenned. Lehet, hogy mással, lehet, hogy másokkal. De mint barát, azt is tanácsolom, megfontoltan tedd! Gondold végig kétszer! Én hittem eddig a kutyaharapást-szőrével megoldásban. Igazából most is hiszem, hogy sokat tud segíteni. De már látom a veszélyeit. Azt, hogy közben rosszabb emberré válhatsz tőle, megutálhatod magad. Nem biztos, hogy így lesz, vagy így lehet. De meg van rá az esély. Pontosan ebben találtam megoldást a bennem lévő kettős érzésre: jobbnak érzem magam, de bennem van, hogy önvédelemként bár, de eseteleg megbántsak másokat, átgázoljak rajtuk. Pusztán azért, hogy NEKEM jobb legyen. Rájöttem, hogy nincs rá szükségem. Menni fog másként is. Nagyon szeretlek. Sokszor mondtam, hogy jobban szeretlek, mint az életemet. Mint kifejezés, vagy amit próbál kifejezni, az igaz: nagyon-nagyon-nagyon. De szó szerint nem. Az bővebbé vált.