Ma reggel - félálomban - mással álmodtam. Az a fajta éberálom, amikor olyan érzésem van, hogy tudatosan irányítom a történéseket, de valahogy mégsem én vagyok az úr.

Szóval mással. Nem létező lány volt, csak egy elképzelt. Megismerkedés és hasonló. Kellemes volt. Egészen addig, amíg komolyabbra nem fordult a dolog. Addig, amikor lépnem kellett... kellett volna. De már attól rosszul lettem, hogy megfogjam a kezét, vagy megcsókoljam. Rögtön leblokkoltam, magamba fordultam. Persze ő nem értette, mi történt.

Ha már álmomban így reagálok, milyen lenne a valóság? Meg amúgyis, ki akarna bármit is egy beteg embertől? Mert ez tény: beteg vagyok. Beteg a lelkem. Nem kicsit nagyon. Őszödi beszéd: elkúrtam... nem kicsit, nagyon...

Arról az "apróságról" nem is beszélve, hogy én magam sem akarom. Jobban félek másoktól, mint az egyedülléttől, viszont nem bírok egyedül lenni. Mármint nincs értelme egyedül leélni az életem. Nem a társaság miatt. Vagyis amiatt is, de családalapítás nélkül semmi értelme az életnek. Nálam, nekem ez fontos. Lenne, lett volna.

Társkereső oldalakon vagyok regisztrálva. Kettőn. Vannak ott helyes lányok, de ha elképzelem, hogy megcsókolom bármelyiket, vagy átölelem, vagy ... Már görcsbe rándul a gyomrom. Húspiac... Hehe, eddig a leveleimre egyetlen válasz érkezett. Pedig nem keveset írtam. Az is annyi volt, hogy "bocs, de a fényképeid alapján nem téged kereslek"... De legalább válaszolt, és őszinte volt. Na persze, mit is várok én.

2 nap... elutazom. Már tegnapra hívtak, de nem volt erőm menni. Most is nehezen szánom rá magam.

Napok óta remeg a gyomrom. Minden reggel és minden este. Napközben kissé alábbhagy. Valami történni fog. Érzem. De nem tudom, hogy mi... Nagy változás lesz, ez biztos.

Eláruljak egy titkot? De csitt, csak halkan, hogy senki meg ne hallja: szeretnék élni... (csak nem megy...)

Félek... M!!!! Hiányzol!!!!