Jajj nekem... Egy picit elvesztem. Rövid pillanatra, de belemerültem.

A szemeibe. Jajj... Lementem a boltba. Az előbb. Az utcán megláttam egy lányt. A szemei, a tekintete, a kisugárzása. Jajj, elvarázsolt egy pillanat alatt. Az a szolid, mosolygós, szerény, de okos típus. A szemei... Ő is abba a boltba ment, előttem állt a sorban. Összenéztünk párszor... Na, Ő el tudta volna feledtetni a dolgokat.

De jobb, hogy nem volt bátorságom megszólítani. Jobb így neki. Egy gyenge, halálra vágyó, önmagát és tartalékait felélő csődtömeg csak tönkretenné ezt a csodát. Persze, ki tudja, hogy milyen lehet valójában. Lehet, hogy is olyan mint a többi, egy cafka... De így megmarad egyfajta álomként, egy angyalként. Talán nem is volt ott, csak a képzeletem játszott velem. Nem tudom. A fejemet is alig bírtam/mertem felemelni, nem hogy rámosolyogni, vagy jobban ránézni. Szánalom... Na igen, egy ilyen "pasi" ne akarjon egy ilyen lánytól semmit... Jobb is ez így. Így van rendjén...

.............

Fal mellett... Volt az egyetemen egy tanárom, aki mindig szorosan a fal mellett ment, mindig magába süllyedve, gondolkodva. Nagyon szorosan a fal mellett. Most értettem meg, miféle biztonságot nyújt egy fal. Lecsökkenti a látóterem, kevesebb szennyet, kevesebb mocskot, kevesebb embert látok így. És kevesebb ember lát meg így engem is. Bár már az is csoda lenne, ha bárkinek is feltűnnék az utcán, vagy bárhol...