Szinte mindenről ő jut az eszembe. Idegörlő. Mennyivel könnyebb neki, jött egy új szerelem, nem kell agyalnia. El tudott felejteni. Nekem nem megy. Szar az élet.

Láttam egy videót, amin egy öngyilkosság szerepel. Egy középkorú pasas tart valamilyen sajtótájékoztatót. Mikrofonok, kamerák, újságírók és nézők. Kioszt pár levelet. Majd egy papírzacskót vesz elő. Egy pisztoly kerül elő. A közönség megijed, látják, hogy öngyilkosságra készül és nem mást akar megölni. Próbálnak közelebb menni és lebeszélni. Majd egy gyors mozdulat, a fegyver csövét szájbaveszi és már lő is....

Keresztüllőtte a fejét, látni a kimeneti nyílást. Rögtön összeesik. Mivel mögötte egy fal volt, pont úgy esett, hogy gyakorlatilag leült. Ömlik az orrából a vér. Iszonyat gyorsan. Pillanatok alatt meghalt. Tuti nem szenvedett sokat. Sőt, talán semmit...

Ha lenne egy fegyverem nekem is... Már meghúztam volna a ravaszt.

Talán. De amilyen balfasz vagyok, még ez sem sikerült volna.

Oly mértékben nem akarok élni, hogy azt leírni sem tudom. Már munkát sem keresek. Minek? Megvárom, amíg a bank elveszi a lakást. Pár hét. Utána... Nem tudom, mi lesz utána. Húgomékhoz nem akarok menni. Nem kell a nyakukra egy kolonc. Talán felkötöm magam valahova. Vagy ráfekszem a sínekre, nyakkal a vason... Egy pillanat lenne csupán.

Hogy miért nem teszem meg most? Nem tudom. Gyenge vagyok, vagy gyáva? Vagy ez az a bizonyos életösztön? Nem tudom. De kezdek megőrülni. Vagyis ez már elkezdődött.

Tudom, innen nincs visszaút.

Nemcsak magamban nem fogok tudni bízni. Másban sem. Nem fogom tudni elhinni, hogy valaki szeret egy ilyent mint én. Vagy hűséges lesz, nem hagy el, vagy igaz bármi, amit mond. Nem tudok hinni. Ilyen értelemben, lelkileg... már halott vagyok.

Csessze meg a világ! Adjatok egy kurva fegyvert!!!!!! Hogy én mennyire utálok csúnyán beszélni. Ez van, egy senki vagyok...