Nem kell kötelet venni. Volt itthon. Csak most jutott eszembe. Vicces, groteszk is talán, mert az életem esetleg megrövidítője egy olyan kötéldarab, aminek eredeti célja az élet meghosszabbítása. Sőt, a neve is bizarr ebben a kontextusban: ugrókötél.

Elég erősnek látszik. Talán a hossza is pont elég. Nem, nem az a bizonyos 4 és fél méter, hanem ennek kb. a fele, de kis ügyességgel elérhető lesz a 2-2,5 méter "szabadesés".

Esés a szabadságba. Szeretek számolni, aki ismer, jól tudja. Kiszámolom majd, hogy időben mit jelent. Pontosan mennyi ideig élek még, amikor elrugaszkodom.

Felmerült bennem az elmúlt 1-2 napban, hogy tán érdemes lenne maradni, majd helyreáll minden. Lesz munka, szerelem, lakás, család. De nem lesz. Csak elriasztok magamtól mindenkit. Az Ő hiányát nem tudom feldolgozni úgysem. Most is, ha rá gondolok, összeszorul a gyomrom és a szívemhelye. Semmi értelme folytatni...

Sikerült elsőre hóhércsomót kötni. Nem lett tökéletes, nem lett szép, de elsőre jó. Hatszor-nyolcszor kell körbetekerni, mármint ennyi "menet" kell a kötélre. Nekem elsőre csak öt sikerült. Rövidre hagytam a végét. Majd gyakorlok még.

Nyakamba akasztottam ezt a félkész művet. Meg is szorítottam. Csak álltam a tükör előtt. Egy csődtömeget láttam. Jobb lesz így mindenkinek...