2004. november 1.: a fácskánál, délután. Te és én. Ott voltunk először mi, ott lettünk te és én-ből egy pár, onnantól mi vagyunk. Vagy már csak voltunk???

3 év - egyre erősödő - barátság vált szerelemmé. Az első csók. Még most is érzem az ajkaid, a kezed, az illatod. Azt a földtől elemelő boldogság-érzést, amit ott kaptam tőled. Ahogy együtt néztünk le a hegyről. A hegyről, ahová még külön mentünk fel, de már együtt jöttünk le. Süti, én még minding nagyon szeretlek. Nem vágyom senki és semmi másra rajtad kívül! De nekem úgy megy csak, ha velem vagy. Ha az érzéseket nem egyedül kell megélnem. Nem megy az, ami az elmúlt bő egy évben volt. Nem vagyok képes elviselni az ennyire ritka találkozásokat. Ennél több kell. Több kell belőled. Megértem, hidd el, megértem, hogy sokminden lefoglal, sok dolog van, ami fontos. De ez így - nekem és neked is - csak szenvedés.

Tihany - fagyi... Nem hittem volna, hogy megőrizted a pálcikákat. Nagyon megleptél, amikor megláttam nálad. Pedig akkor még közel sem voltunk együtt. Mégis megőrizted. Arra sem emlékeztem, hogy akkor elraktad.

Bory vár... most hasonló fájdalmat érzek, mint ott és akkor. Ha nem lehetek Veled, akkor nélküled kell lennem. Szeretlek!