Mi van akkor, ha elfogyott az erő?
Ha elfogyott a szándék...
Ha nincsenek vágyak...
Ha nincs hit...
Ha nincs önbizalom...
Ha nincs élniakarás?
És most akkor mi lesz? Körbenéztem. Nincs erőm tanulni. Nincs erőm és kedvem emberek közé menni, vagyis nincs munka, nincs kereset, nincs semmi.
Én nem akarok élni! De gyáva vagyok eléállni. Vajon minden egyes új próbálkozás növeli, csökkenti, vagy változatlanul hagyja a sikeres öngyilkossági kísérlet valószínűségét? Vajon ez a 4 nálam azt jelenti, hogy egyre valószínűbb, hogy MINDEN alkalommal visszakozok az utolsó pillanatban? Vagy mindig egy picit közelebb állok majd a sínekhez, és a végén rajta, mert az idegállapot, a fokozott stressz felőröl mindent a maradékból is? Talán ez a megoldás? Hogy minél gyakrabban odaállni, érezni a szelet, és egyszer, a nagy számok törvénye alapján úgyis lépni fogok???? Mert mi vár itt, mi tartana vissza???
Semmi. Nincs senki. Nincs semmi. Gonosz dolog ez a családtagokkal szemben? Gonosz dolog ez a barátokkal szemben? Igazából nincs (már) szükségük rám. Félig szándékosan, félig hát-így-alakult módon távolodtam el tőlük, távolítottam el őket magamtól, pontosan azért, ha megteszem, minél kevésbé fájjon nekik. Minél kevésbé legyen bennük hiányérzet.
Ma talán újra kimegyek a kishídhoz. Ha a sors a kegyébe fogad végre, akkor nem jövök vissza. Ha visszajövök, majd megyek újra. Ha ma nem lesz erőm odamenni, megyek máskor. Végülis, ahogy mondani szokták, a sok próbálkozás előbb-utóbb sikerre vezet!
Már nem félek a haláltól, de mégis valami visszatart. Nem tudom mi, és nem tudom miért. Elbaszott egy élet ez...
Hát, kihúzta a dugót a hajóm alján. Nem mondom, hogy szándékosan, miért akart volna szánt szándékkal kárt okozni. De mégiscsak kihúzta. A hajóm szépen lassan süllyedni kezdett. Ő mit látott ebből? Hát, hogy süllyed a hajó, és ez neki így nem lesz jó. Persze, én is hibáztam, nem tapasztottam be időben, nem tudtam megakadályozni a víz beáramlását. Aztán egy idő után vízes lett a lába. Jött egy szép új, csili-vili drága hajó. Átszállt abba. Visszanézett, csak annyit mondott: merd a vizet egyedül, és azért "szólj, ha megtalálod te is a boldogságot..." Mertem a vizet. De már nincs hozzá erőm. A medréshez használt vödör is lukacsos. A hullámsírba merülés elkerülhetetlen. Már nem küzdök ellene, csak várok. Várom, hogy minél előbb, minél fájdalommentesebb legyen.
Léket kaptam, süllyedek.
Elvesztem, szenvedek...
