A szüleim kb. 25 évvel ezelőtt elváltak. Apám el kezdett inni. Szép lassan lecsúszott oda, ahonnan nincs lejjebb: hajléktalanság, guberálás stb. Anyám szintén alkoholproblémás, bár lakása van, voltak/vannak (?) alkalmi vagy hosszabbtávú "partnerei". Mondjuk, hogy élettárs? Nála viszont nem a legnagyobb gond. Hanem az, hogy iszonyatosan gonosz. Olyan gonosz, amilyennel én még nem találkoztam. Pereskedés szinte valamennyi volt élettárssal, autótönkretételek, kéretlen levelek/hívások/sms-ek zúdítása mindenkire. Feketemágia mások ellen. Ebben nem az a lényeg, hogy van-e ilyen, vagy hogy működik-e, hanem a szándék. Hogy kárt/fájdalmat akar okozni másnak, másoknak. Volt partnereknek, rokonoknak, a gyerekeinek. Egyszerűen gonosz. Egy éve nem beszéltem vele, vagy max. pár "kötelező" mondatot telefonon. Nem hiányzik. Annyi gonoszságot adott, annyit bántott minket, hogy nem nagyon lenne mit mondanom neki. "Csak" annyi van bennem, hogy az anyám. Azt hiszem, meg tudnám bocsátani a vétkeit, de nem tudom elképzelni, hogy valaha is szorossá, vagy szorosabbá váljon a kapcsolatunk. Amit érzek, az legfeljebb szánalom, hogy mégiscsak fel kellene hívnom, mert tudom, hogy neki jól esne. De nem szeretném, ha elhinné, hogy megváltoztak a dolgok, és mostantól újra rendszeresen beszélünk, vagy elmegyünk hozzá. De nekem ez nem kerülne semmibe, mármint felhívni néha. Nem tudom, mivel mit okoznék. Nem akarom azt sem, hogy újra el kezdjen zaklatni minket. Motoszkál bennem ez az egész, de azt hiszem, vannak most fontosabb dolgok is az életemben, amiket rendbe kell hozni.

Ma apám is "megtalált". A válás óta alig jelentkezett, alig láttam, apa nélkül nőttem fel. Néha megjelent, ha volt egy kis pénze, és félig piásan cukrászdába vitt a húgommal. Gyomorgörccsel enni... El lehet képzelni. Aztán eltűnt pár évre, jött pár ígéret, aztán újra eltűnt. Néha feltűnt az általános iskolám környékén, szakadtan, büdösen, turkálta a szemeteseket, a kukákat. Természetesen az osztálytársaim látták és felismerték. A gyerekek meg ugye nagyon gonoszak tudnak lenni. Nem rosszak, egyszerűen nem fogják fel a dolgok súlyát. Kb. 1 évvel ezelőtt újra hívott, nem tudta fizetni az albérletét, kidobták, beteg, nincs semmilye, nincs hova mennie, meg fog fagyni holnap az utcán... Szóval egyfajta lelki zsarolás. Magamhoz vettem. Éppen saját lábamra álltam, végre saját lakás, távol anyámtól és a gonoszságától. Csöbörből vödörbe. Olyan ember miatt, akitől szinte semmit sem kaptam. De gondoltam, pár hónapot kibírok. Voltak szabályok: semmi pia, sem itthon, sem máshol. Nincs cigi a lakásban és a környéken. Fizetés asztalra, majd apránként visszakapja, nehogy elherdálja, meg persze rész a rezsibe, meg tartozása visszaadása. Közel 10 hónap lett az átmeneti időből. De besokalltam, már idegesített a jelenléte. Közöltem vele, hogy akkor már jó lenne keresni egy albérletet. Talált.

Fizubeosztás nem ment neki, jött - volna - pénzért. Mondtam neki, azt nem adok (mert pl. elissza, na meg nekem sincs sok), de bevásároltam neki vagy egy hétre való ennivalót. Gondoltam ez azért segít neki. Egy frászt, az jött le az egészből, hogy én mekkora egy szemét vagyok, mert nem adok neki vacak 300 Ft-ot sem. Cigire. Eldurrant az agyam, most kapott kaját, nincs semmilye, befogadtam, mikor nem volt hova mennie. Ez a hála?

Szóval ma megtalált, hogy szeretne ide bejentkezni, erre a lakcímre, mert fel akar venni személyi kölcsönt stb. Egyrészt nekem nem hiányzik, hogy ehhez a lakáshoz bármilyen formában egy "idegen" hitel kapcsolódjon, akkor is ha nem jelzálog, hanem személyi hitelről van szó. Ide ne jöjjenek levelek. Itt ne keresse senki ha nem tudja fizetni. Főleg, hogy megegyezik a nevünk. Nem, ilyet nem szeretnék bevállalni. Másrészről pedig, ha eddig nem volt meg a fizetéséből, akkor a plusz hitelt hogyan fogja visszafizetni? Miért hiszi azt sok ember, hogy a hitel segít, a hitel egy jövedelem-kiegészítés? Hitel kell, ha lakást veszel. Vagy egy olyan dolgot, amire mindenképp szükséged van, és utána tudod törleszteni. De ennivalót, piát, cigit, felesleges dolgokat finanszírozni ebből? Utána mi lesz?

Ezek után még nekem van némi lelkiismeretfurdalásom, hogy nemet mondtam. Nehéz volt. De azon túl, hogy nem vettem a nyakamba felesleges terhet, neki is jobbat tettem, mégha nem is látja be.

Mindenesetre a napok óta tartó jókedvemet nem tudta letörni :-))))