Hát akkor igyekszem belevágni, hogy bemutassam magam. Magamnak. Ez elég bizarrnak hangzik. De azt hiszem ez elsősorban magamnak szól.

2001. Addigi legnagyobb és természetesen legfájóbb szakítása. Szörnyű emberré tett az elválás. Önbizalom nulla. Vágy a halál után. Alkohol. Nem lettem alkoholista, annyit azért nem ittam. Ha összehasonlítanám másokkal, lehet, hogy még kevés is lenne. De magamhoz képest sok. Egy nagy nullának éreztem magam. Ekkor jött Süti. Már a puszta jelenléte örömmel töltött el. A mosolyától jobban éreztem magam. De túl fiatal volt, hogy úgy nézzek rá. Eltelt utána közel 2 év, mire már teljesen beleszerettem. Nála ez jóval később jött el. Megmentett. Kiemelt a önsanyargatás, önsajnálat posványából. Alapjában jó ember voltam, de jó pár téren azt hiszem kimondottan rossz. Gyűlöltem az exeket, kívántam nekik minden rosszat. Nehezen viseltem a kritikát. Csak a nagyon jó dolgokat láttam meg. Nem értékeltem a kevésbé jókat. De "ugrottam" minden rosszra.

Süti elvarázsolt. Visszaadta a hitemet. Újra boldog lettem. Ennél sokkal több, először voltam igazán, felhőtlenül boldog. Fantasztikus 2 évet éltünk meg együtt. Ha hozzáveszem az "udvarlás" 2 évét is, életem eddigi legszebb 4 éve volt. Ekkor jöttek a problémák. Egyetemre járt, egyre több elfoglaltság, ráadásul a napi 2-3 óra utazás miatt egyre kevesebb ideje maradt rám. Pedig azt hiszem tényleg mindent megtett, hogy pótolja a hiányt. Nem tudtam értékelni. A feszültség pedig nőtt és nőtt. Hiába éreztem, hogy egyszer majd jó lesz. Hiába éreztem, hogy életem szerelme, hiába voltam szerelmes. Nem tudtam a kicsinyes dolgokon felülemelkedni, a jövőre nézni, és azt mondani: megéri várni.

Az átlagnál okosabb/értelmesebb/intelligensebb vagyok. Hamar át tudom látni a dolgokat, amik nem érzelmi síkon történnek. Jól tudok az emberekkel kommunikálni. Jó tanár vagyok. Vagyis lennék, ha még tanítanék. Romantikus vagyok, bár valamiért ez kihalt belőlem az elmúlt két év alatt. Meghallgatom az embereket, igyekszem nekik segíteni. Önzetlenül. Mint azt írtam, pont a legfontosabb emberre nem jutott nekem ebből az energiából. Nem értem miért. Kedves, jófej ember vagyok. Szeretek a társaság központjában lenni. Általában egy "igazi mókamester". Igyekszem leplezni, hogy belül mégis kevésnek érzem magam. Nem tudom miért, de sosem volt önbizalmam. Azért írom, hogy nem tudom miért, mert a környezetem nem ezt látja, és inkább ők nem értették, hogy miért nem hiszem el. Bár látom az értékeim, mégis kevésnek érzem magam. Külsőleg átlag alatti. Pocak. Bár azt hiszem nem vagyok rosszképű. Mondjuk, hogy majdnem átlagos. Szerintem fontos a külső, mármint hogy a lányoknál lévő esélyemnél fontos szempont. Ezt igyekszem mással pótolni, de ahhoz sok idő kell.

De vak voltam. Amire most jöttem rá. Nem tudtam értékelni a világ apró szépségeit. Már tudom. Már látom. Nem tudtam a saját kedvességem "igazságosan" elosztani, hogy neki is jusson elegendő. Valóban igaz rám, hogy "más szemében a szálkát, sajátban a gerendát se". Annyira bánt, hogy csak most értettem meg. Csak most világosodtam meg. Annyira szeretném jóvá tenni. Valahogy visszaadni, valahogy rendbehozni. Nem már egyáltalán nem magam miatt. Vagyis de, magam miatt is. Ha jobban magamba nézek, azt hiszem még bennem van, hogy szeretném visszakapni őt. Érzem, de nem emiatt szeretném rendbehozni a dolgokat. Jó lenne újra vele lenni, együtt, mint egy pár.

Nagyon hasonlóan látjuk a világot, hasonló az értékrendünk. Szeretjük és óvjuk a természetet. Szeretjük a gyerekeket. Szeretnénk is. Mindketten hármat. Mindig is állította, hogy én már most családot szeretnék alapítani: házasság, gyerekek, család... Pedig nincs így, még nem állok készen rá. Még nem is szeretném. Jó pár évig még nem. Utána igen, utána nagyon. De még nem a közeljövőben. Sokszor elmondtam neki, de nem igazán hitte el szerintem. Úgy érezte, hogy ő feladja a fiatalságát, én pedig a családvágyamat ebben a kapcsolatban. Én nem érzem, hogy feladtam volna, mert nem akarom még. Igazából azt sem hiszem, vagyis remélem, hogy ő teljesen feladta volna a fiatalságát miattam, mert neki is jó volt velem. Ráadásul még most is nagyon fiatal.

Jobb ember lettem általa. Nagyon remélem, hogy nem belőle lettem jó, és azt, hogy vissza tudom adni azt, amit kaptam.