Rólad álmodtam az éjszaka. Szakítósat. Ugyanezekkel az érzésekkel, gondolatokkal, mondataiddal. Véletlen, nem hinném. Voltak benne "újdonságok" is, amiket kimondtál.

De biztos kavarogtak bennem még az este mondott szavaid. Még most is kicsit zsong a fejem tőle. Azt amit a sorsról mondtál. Hogy ha meg tudom tenni ott és akkor, tudhatom, hogy helyes volt és azt kellett tennem. Annyira fájdalmasan kemények voltak a szavaid. Nem tudom, hogy magadat védted vele, engem, vagy tényleg úgy érzel-e mindent, amit mondtál. Azt amit a sorsról, vagy azt, amit a továbblépésről. Annyira felkészülten beszéltél, aki már túl tudta tenni magát azon, hogy más ér hozzám. Aki el tudja képzelni mással, de velem már tényleg nem. Persze, tudom, hogy ez a helyes gondolkodás. Előbb vagy utóbb biztos én is így fogom látni. Vagy mindketten így fogjuk látni. Rájöttem, hogy a jókedvem alapjában biztosan volt reménység. Talán csak annyi, amennyi ahhoz kellett, hogy végig tudjam gondolni az életem. Magam, a kapcsolataim, tudjak Téged is látni.

Azt hiszem, jobban vágyom arra, hogy tényleg meg tudd tenni mással, mint arra, hogy nem. Kellene talán a lezáráshoz is, ahhoz, hogy tudjam, tényleg jobb vagyok-e Neked másoknál vagy nem. De legfőképp kellene ahhoz, hogy újra tényleg elhidd, milyen fantasztikus ember vagy. Tőlem nem vagy képes teljesen befogadni. Ezt meg is értem. Bennem is vannak "szűrők" veled szemben, amik igyekeznek erre-arra "torzítani a jelet", hogy elkerüljem az érzelmi hullámzást.

Összességében jó volt ismét szembenézni egy még bizonyosabb ténnyel, azzal, hogy a kapcsolatunknak, annak, hogy mi egy pár, mindennek vége. Örökre. Olyan értelemben örökre, mint ahogy egy szerelemben kimondjuk, hogy örökké szeretni foglak. Magában hordozza, hogy nem biztos, de akkor kimondva, tényleg úgy érezzük. Magunkat védve is.

Iszonyatosan fáj. Most nagyon nehéz látni a szépet és a jót. De látom, azt hiszem látom. Ez a sorsunk, ezt kell tennünk. Neked erre, nekem arra párkapcsolat terén. Ha tudjuk tartani a barátságot, akkor tartjuk, ha nem akkor nem. Ma egy újabb halom szál szakadt el, egyre kevésbé kötöm magam hozzád. Tudtam, hogy nehéz lesz, idő kell hozzá és hogy fájni is fog. De azt hiszem, könnyebb is.

Jó volt veled sétálni. Jó volt újra megtalálni magamban a gyereket. Teleszórni a fejed levelekkel, fára mászni, beleszagolni a levegőbe. Átjárta testem, átjárta a lelkem. Nehéz, mert tudom, hogy mindkettőnknek jobb lenne egymással. Azt hiszem, nem véletlen, hogy így érzem, mert így kell éreznem. Ahogy mondtad a sors keze. Ha a továbblépésnél jel az, amit érzel, akkor itt is jel. Nekem jelez.

Nem fogod elolvasni. Azt hiszem tartasz is tőle, hogy megkavar Téged. Megértelek, Süti! :-) De ezek a sorok sokkal inkább magamnak szólnak, mint Neked. Sőt ezek szinte egytől-egyig csak magamnak szólnak. Leírok mindent. Nem tudom többé vállalni, hogy a fájdalom, vagy a boldogság, vagy bármilyen más érzelem hatására elfedjem a bennem rejlő világot. Ki akarom nyitni a könyvem. Magam előtt. Mások előtt.

Sosem akartam igazából a szakítást. Láttam, éreztem, hogy mit okozunk egymásnak. Szélsőségekben láttam a kiutat. De nem éreztem bennünk. Pedig szerettem volna megoldani valahogy. Te megkaptad a jelet, megkaptad hozzá az erőt. Biztos vagyok benne, hogy a jelek egy részét máson keresztül kaptad meg. Nem véletlen, hogy őt épp most sodorta eléd a sors. Nem véletlen, hogy valamilyen szinten, de elvarázsolt téged. Tudom, hogy volt szerepe a döntésedben. Akár kimondod, akár nem. Egyszerűen ad egy támaszt, egy hátteret. Persze nem miatta döntöttél így, de érezted a jelet. Nekem még nem jött ilyen jel. De majd fog :-)

Ja, a tegnap este írt levelezésből, az el sem hitt "lehetőségből" nem lesz semmi. Az a lány nem fogta a hullámaim :-) Nem mintha annyira nagyon szerettem volna, vagy lett volna rá komoly esély. De azért be kell vallanom, jól esett volna :-))))

Jó írni. Könnyebb tőle. Ez is ámítás lenne? Önbecsapás? A jó ég tudja. Biztosan megbolondultam, de örülök a mostani helyzetnek. Nagyon sokat tanulok belőle. Iszonyatosan nagy árat kell fizetnem érte. De hát ugye, ez a sorsom. :-)